Srí Madhvácsárja

(1238-1317)

Srí Madhva feltehetően 1238-ban született, és öszesen 79 évet élt (1317).

A szülei alázatos bráhmanák voltak, névszerint Náráyana Bhatta és Vedavati. A család eredetileg Pájaka falujában élt, amely közel nyolc mérföldre fekszik délkeletre Udupi városától. Madhva eredeti neve Vasudeva volt. Már hétéves korában megszerezte az upáyanát, és vedikus és sástrikus tanulmányokat folytatott.

Feltehetőleg igen fiatalon, tizenhat éves korában vette fel a sannyása rendet Acyutaprekasától, akitől a Púrnaprajńa nevet kapta. Avatása után lelki tanítómestere azzal bízta meg, hogy tanulmányozza alaposan a Vedánta klasszikusait, Vimukátman Istasiddhijével kezdődően. Azonban az állandó viták miatt, mely a mester és tanítványa között folyt, gyorsan abbahagyta tanulmányait. Később Púrnaprajńa lett az Acyutapreksa matha csoportnak a vezetője. A Madhva nevet később vette fel, ez az elnevezés azzal áll kapcsolatban, hogy néhány ezoterikus tanítás szerint, Púrnaprajńa Vayunak (a szél félistene) az avatára volt. Átlagon felüli fizikai és különleges intellektuális erővel rendelkezett. Srí Madhva egy rövid időt Udupi városában töltött, ahol Acyutapreksa tanítványait oktatta. Ezek a tanítási gyakorlatok és az állandó filozófiai viták kifejlesztették a dialektikus képességeit is, amely jártassá tette a vitatkozásban.

Sikereitől felbátorodván, elhatározta, hogy egy dél-indiai zarándoklaton vesz részt. Teszi mindezt, többek között, azért, hogy nagyobb lehetőséget találjon új elveinek propagálására. Trivandrum, Kanyá Kumari, Srí Rangam, Ramesvaram stb. jelzik zarándokútja útvonalát, mely egyébként közel két-három évig tartott. Ezt követőn, miután visszatért Udupiba, Srí Madhva elhatározta, hogy egy új siddhantát alapít. Pályafutását mint író kezdte el, s első irodalmi munkája a Gítá-bhásya volt. Ezt követőn egy észak-indiai zarándokútra ment. Badrináthnál Madhva meglátogatta a Mahábadarikásramának nevezett szenthelyet, Vyásadeva lakóhelyét is, amely a Himalája alsóbb vonulatainál helyezkedik el. Pár hónap múlva visszatért, és Vyásadeva által inspirálva megírta újabb művét a Brahmasútra-bhásyát, amelyet Satyatírtha nevű tanítványának mondott tollba. Az utazásból Udupiba Biharon és Bengálon keresztül tért vissza. Útközben a Godavari partjainál Madhva filozófiai vitába keveredett egy neves tudóssal, Sobhana Bhattával, aki miután vesztett, Madhva tanítványává szegődött. A mester új nevet adott neki, ettől a naptól kezdve Padmanábha Tírtha néven vált ismerté. Ezalatt az utazás alatt történt egy másik fontos beszélgetés is, Narahari Tírthával, aki később szintén a tanítványa lett. Madhva első észak-indiai zarándokútja tehát rendkívül gyümölcsözőnek tekinthető. Ekkoriban Madhva kritikája az advaita és más uralkodó iskolák ellen csupán tagadó jellegű volt. Nem tudott egy új, lehetséges bhásyát, alternatívát felmutatni az advaitával szemben. Jóllehet, mindezek ellenére, a Gítához és a Brahma-sútrahoz írott kommentárjai nagy jelentőséggel bírtak.

Miután visszatért Udupiba, első útja gurujához Acyutapreksához vezetett, akit legyőzött heves ellenállásával, s új siddhantája következetes logikájával. Ettől elkezdve Madhvácáryának sok híve és követője lett. Ebben az időben Madhva mathjába beavatta Krisna gyönyörű múrtiját. Bevezetett néhány változást is a templomi ceremóniákkal kapcsolatban és előírta Ekadási napján a szigorú böjtölést. Ezt követően, Madhvácárya elindult második észak-indiai zarándokútjára, és csak azután tért vissza, miután meglátogatta Delhit, Kuruksetrát, Benarest és Goát. A rákövetkező zarándoklatok célállomásai legtöbbször Karnataka államon belül voltak.

Ezalatt az időszak alatt termékeny irodalmi munkásságot folytatott. Magyarázatokkal látta el a tíz fő upanisadot, a Srímad Bhágavatamot és a Mahábháratát. Madhva egyre növekvő hírneve nem kis aggodalmat okozott az advaita-iskola követői körében. Madhvácárya elsődleges feladatának azt tekintette, hogy legyőzze az advaita filozófia hamis filozófiáját. Ezt természetesen a monisztikus tanok követői nem vették tőle túl jó néven, olyannyira nem, hogy az első adandó alkalommal könyvtárát, mely nagyon értékes és ritka könyvekből állott, felgyújtották és porig égették. Ezen incidens révén került kapcsolatba Jayasimhával, Kumbha uralkodójával is, akinek nagy udvari panditát, Trivikrama Panditácáryát rövid filozófiai vita után - megtérítette. Trivikramával lezajlott beszélgetése jelentős fordulópont volt Madhva életében. Trivikrama maga is írt egy kommentárt Madhva Brahmasútra-bhásya c. művéhez, melynek címe Tattva-pradípa volt. Trivikrama fia (Náráyana Ácárya: Srí Madhva Vijáya c. mű híres biográfia vö. Caitanya-caritámrita Madhya-lílá, 9.245) pedig Madhva-életrajzot alkotott Madhva-vijáya címmel. Madhva ekkor írta meg élete remekművét az Anuvyákyánát is, amely a Vedánta-sútrán alapszik.

Madhvácárya utolsó évei tanítással és imádattal zajlottak. Élete vége felé Srí Madhvácárya nyolc szerzetesnek (Hrisikesa Tírtha, Narasimha, Janárdana, Upendra, Vámana, Visnu (Madhva testvére), Ráma és Adhoksaja Tírtha) azt az utasítást adta, hogy kezdjék el Srí Krisna imádatát. (A fő központ Udupí maradt.) Ez a nyolc személy lett az asta-matha alapítója:

E nyolc matha svamijai kétévenként felváltva voltak a Srí Krisna math főpapjai. Ezt a kétévenkénti hivatalváltást "paryya"-nak nevezzük. A vallásos imádatnak és kormányzásnak ezt az egyedülálló és jól szervezett rendszerét általában úgy tartják, hogy Vadirája Swami vezette be a XVI. században.

Létezik két másik matha is, Bhandarkee és Bhimanakatte, amelyek Acyutaprajńától, és vezetőjétől Satyatírtha származnak.

Ezeken kívül egy Srí Madhvácárya vándorló tanítványaiból álló csoport (Padmanábha, Narahari, Mádhava és Aksobhaya) alapított külön mathákat. Ez a négy matha együtt lett megalapítva. Jayatírtha után azonban kettévált, és néhány évvel később az egyik ismét kettéoszlott. Jelenleg ez a három matha a következő elnevezéssel létezik:

Ez a három matha van jelenleg a "Matha-traya" helyzetét, vagyis ez a három elsőrendű Madhva matha, amely Jayatírthától száll alá.

Az Udupiban lévő nyolc matha történelmi együttese a Srí Madhvácárya saját mathájában beavatott Srí Krisna múrti imádatával és a róla való gondoskodással megadta ezeknek a matháknak azt az egyedi tiszteletet és presztízst, hogy egyedül ezek a központok voltak évszázadokon keresztül a felelősek a Madhva-közösség egészének történelmi és lelki fővárosáért, zarándokhelyéért és gyülekezetéért.

Ezek a mathák voltak azok, amelyek a Madhva-irodalom előállításának és terjesztésének legfőbb élharcosai voltak, és kitartó tevékenységükkel biztosították ennek az eszmének a széles körű elismerését és elfogadását India-szerte. Bár az Udupibeli mathák sok-sok svámít adtak a dvaita irodalom bővüléséhez, mégis a dvaita vedánta krémje a Matha-trayából származott a Jayatírthától alászálló láncolaton.

Ezalatt az időszak alatt Madhva három munkát állított össze: Nyáya-vivarana, Karma-nirnaya és Krisnámrita-mahárnarva.Tanítványaitól kedvenc upansadjából, az Aitareya upanisadból származó idézettel búcsúzott - "Ne ülj mereven, hanem menj és prédikálj!" Srí Madhvácárya 1318-ban hagyta el ezt a világot.

Srí Madhvácárya irodalmi munkássága

Mindent összevetve Madhva 37 munkát írt, melyek együttes elnevezése Sarva-múla. Írásainak jellemzője, hogy nagyon tömör kifejezésmóddal, nyers és egyenes egyszerűséggel íródtak, minden kifinomultság és irodalmi díszítés nélkül. Néha nyelvezete olyanannyira tömör és elliptikus, hogy kommentár nélkül nem is lehet teljesen megérteni.

Írásait négy csoportra szokás felosztani: