|
A második nagy ácárya, Narottama dásza Thákura életének történetét két fontos esemény előzi meg, amelyek Srí Csaitanjával kapcsolatosak. 1509-ben, amikor Maháprabhu elküldte Lokanátha és Bhúgarbha Goszvámíkat Vrindávanába, azt mondta Lokanáthának, hogy egy napon meg fog érkezni Narottama, és neki kell felavatnia tanítványának. A másik esemény akkor történt, amikor Csaitanja Maháprabhu 1510-ben Rámakeliben járt. A Padma folyó sötétkék vizét nézve, a kelet-bengáli Kheturí -gráma felé fordulva Srí Csaitanja elkezdett eksztatikusan kiabálni: "Óh, Narottama! Óh, Narottama!" Nityananda testvérének érthetetlen viselkedése oka felől kezdett tudakozódni, mire Srí Csaitanja azt válaszolta: "Kheturíban nemsokára meg fog jelenni az emberek legkiválóbbja (ezt jelenti a "narottama" szó), aki az Én kIrtana-rasámat fogja megtestesíteni a szeretetemmel együtt. Addig is a szeretetemet a Padma folyóba helyezem, és Te fogod majd idevezetni az ifjú Narottamát, hogy befogadhassa."
A jóslat beteljesült. 1534-ben, a Mágha (január-február) hónap teliholdas éjszakáján Kheturíban megszületett Narottama. Apja a nagy király, Krisnánanda Datta volt, anyját pedig Náráyaní-devínek hívták. Ahogy Narottama növekedett, példás tanuló lett minden tantárgyban, kedvenc időtöltése azonban az volt, hogy egy Srí Krisnadásza nevű idősebb bráhmanát hallgatott, amint Csaitanja kedvteléseiről mesélt.
Egy napon az akkor tizenéves fiú álmában megjelent Nityánanda Prabhu, és arra kérte, hogy napfelkeltekor menjen el, és fürödjön meg a Padma folyóban, mert akkor meg fogja kapni a Gaura-premát, az istenszeretet teljességét. Amikor az ifjú belépett a hullámok közé, úgy érezte, egész léte átalakul. Abban a pillanatban megjelent előtte Maga Csaitanja Maháprabhu és átölelte. Ekkor úgy érezte, hogy Csaitanja behatol a szívébe és átitatja a szeretetével., eredetileg sötét teste pedig aranyszínűvé változott. Ettől a pillanattól kezdve a fiú úgy viselkedett, mint egy őrült, és egyre csak azt ismételgette: "Gaura! Gaura!" Amikor a szülei végre rátaláltak, nem tudták, mi lelte. Az évek múltával azonban állapota csak súlyosbodott.
Szülei mindent megpróbáltak, szelleműzőt hívtak, de ez sem segített. Apja kétségbeesésében őröket rendelt mellé, nehogy elszökjön otthonról, hiszen ő volt az egyetlen gyermekük, és a világért se akarták, hogy a lemondott rendbe lépjen és elinduljon megkeresni Gaurángát, akinek a nevét szüntelenül ismételgette. Narottama azonban éjjel-nappal csak Csaitanjához imádkozott, hogy szabadítsa meg ebből a rabságból és tegye lehetővé azt, hogy találkozhassanak. Az egyik éjjel Srí Csaitanja megjelent Narottama álmában, és azt mondta: "Azt akarom, hogy menj el Vrindávanába, és fogadj el avatást Lokanátha Goszvámítól." Ettől a pillanattól kezdve Narottama már csak az alkalmat kereste, hogy elszökhessen Vrindávanába, amely hamarosan el is érkezett.
Amikorra Narottama tizenhat éves lett, híre annyira elterjedt, hogy a Jaygirdar (a körzet mohamedán kormányzója) szerette volna vendégül látni udvarában. Apja hosszas habozás után végre beleegyezett az utazásba, Narottamának pedig útközben sikerült elszöknie az őrök elől. A Vrindávanába vezető utat persze gyalogosan kellett megtennie, és törékeny testén hamarosan a kimerültség jelei kezdtek mutatkozni. Harmadnap ájultan esett össze a fáradtságtól. Miközben ebben az állapotban volt, Maháprabhu megjelent előtte egy aranybőrű bráhmana formájában, és egy kancsó tejet adott neki. Az elkínzott ifjú, nem ismerve fel imádott Urát, kiitta a tejet és újra elaludt. Álmában azonban Rúpa és Sanátana Goszvámí jelent meg, és megvigasztalták: "Narottama, szenvedésed hamarosan véget ér. Maga Maháprabhu jött el, hogy tejet hozzon neked!" A Goszvámík szavainak visszhangjával a fülében tért magához és boldogan sírni kezdett, majd újult erővel folytatta útját Vrindávana felé.
Mathurába érve Narottama fürdőt vett a Yamunában a Visráma-ghátnál, utána pedig egy idősebb bráhmanánál töltötte az éjszakát. A bráhmana elmondta Narottamának, hogy Sanátana, Rúpa, Raghunátha Bhatta Goszvámík, Kásísvara Pandita és a többiek nemrég tértek vissza Maháprabhu örök lílájába a lelki világba. Ezt hallva Narottama elkezdett sírni és elájult a fájdalomtól. Ekkor azonban mindezek az eltávozott lelkek megjelentek előtte egy isteni látomásban és megnyugtatták, valamint arra kérték, hogy keresse meg Dzsíva Goszvámít és tanulja tőle a gaudíya filozófiát.
Amikor végre megérkezett Vrindávanába, a Govindadeva-mandira láttán ájultan esett össze az eksztázistól. Dzsíva Goszvámí és a többi vraja-vásí (Vrindávana-lakó) hamarosan rátaláltak a rég várt Narottamára. Narottama azonban az összes szent közül Lokanátha Goszvámíhoz vonzódott a legjobban, és megkérte, hogy fogadja el tanítványának. Lokanátha erre azt mondta, hogy előbb ki kell állnia a próbaidőt. Így Narottama egy éven keresztül japázott, Hallgatta Lokanátha Goszvámí prédikációit, takarította a kunyhóját, és éjszaka megkereste azt a helyet, ahol a Goszvámí ürített, és azt is feltakarította. Egyszer Lokanátha lesben állt, és leleplezte az ifjú tanítványjelöltet. Lokanátha azonban tett egy fogadalmat, hogy soha életében nem fogad el tanítványokat, és ezért húzta-halasztotta az avatást.
A második év elteltével azonban Maga Srí Csaitanja jelent meg Lokanátha Goszvámí álmában, és azt mondta: "Nem megmondtam, hogy avasd fel? Hagyj fel ezzel a hamis alázattal!" Pár nap múlva Narottama újra kérlelni kezdte guruját, aki ezúttal beleegyezett, és formális avatásban részesítette fiatal tanítványát, a bizalmas Rádhá-Krisna mantrát és a Gáyatrí-mantrát adva neki. Miután befejezte tanulmányait Dzsíva Goszvámínál, a három prédikátor (Srínivása, Narottama és Syámánanda) elindultak Bengálba a könyvekkel. Amikor Vana Vsnupuránál elváltak, Narottama visszaindult Kheturíba, Syámánanda pedig Orisszába. Kheturíban megkezdte prédikálótevékenységét, tanítványokat avatott, köztük Gangá-Náráyana CakravartIt, Rája Narasimhát, Rúpamálá királynőt és másokat. Ebben az időben látogatott el Navadvípába és Puríba, hogy végigjárja Csaitanja Maháprabhu kedvteléseinek színhelyeit és találkozzon személyes társaival. Kheturíba való visszatértekor egy levél várta a gurujától, amelyikben azt az utasítást adta, hogy Narottama kezdje el a múrti-imádatot a szülőfalujában. A beavatás napjául Csaitanja megjelenésének évfordulóját választották, ami egyben az első Gaura-púrníma fesztivál is volt. A fesztivál előestéjén egész Bengálból odasereglettek a gaudíya-vaisnavák.
Másnap reggel több ezer bhakta kezdett közös sankírtanába. Utána Narottama leleplezte az öt pár Rádhá-Krisna múrtit, amelyeket a következőképpen neveztek el: Ballabhi Kánta, Srí Krisna, Vraja Mohana, Rádhá Kánta és Rádhá-ramana. Ezenkívül Srí Csaitanja és Visnu-priya deví múrtiját is beavatták. A ceremónia után Narottama kírtanát kezdett, amely mindenkit magával ragadott, sőt, amikor a hangulat a tetőpontjára hágott, a kírtana közben megnyilvánult Maga Srí Csaitanja Maháprabhu, a Pańca tattva és a többi társa, akik már mind eltávoztak. A csodálatos jelenetnek több ezer bhakta volt a szemtanúja. Este pedig, Jáhnavá Má vezetésével, megünnepelték a Holi-kela fesztivált. Ebben a kedvtelésben Rádhá és Krisna színes festékeket dobáltak egymásra a gopík társaságában. A bhakták szintén színes festékek dobálásával emlékeztek az eseményre. A fesztivál három napig tartott.
Narottama hamarosan a leghíresebb vaisnava guru lett Bengálban. Ez nem is meglepő, ha figyelembe vesszük Nityánanda dásza kijelentését Prema-vilása című művében, amely szerint Narottama dásza Thákura Nityánanda eksztázisának megtestesülése volt. Népszerűsége azonban erőteljes visszatetszést váltott ki a kaszt-bráhmanák közösségéből. Ezek a személyek azt tartják, hogy csak az lehet bráhmana, aki bráhmana családban született. Narottama azonban ksatriya családból származott, és így szerintük nem volt joga sannyását vennie, és bráhmana családból származó tanítványokat elfogadnia. A kaszt- bráhmanák meg is közelítették Rája Narasimhát, Pakapalli tartomány királyát, és arra kérték, akadályozza meg Narottama prédikálását. A király egy levelet küldött Narottamának, amelyben magyarázatot kért tőle az ellene elhangzott vádakra. Narottama válaszlevelében alázatosan közölte, hogy a védikus szentírások nem tartalmaznak olyan utasításokat, amelyeket ő áthágott volna, és véleménye hitelességét kész nyilvános vitában is alátámasztani bárkivel szemben.
A király teljességgel meg volt győzve, a közvélemény nyomására azonban mégis összegyűjtötte legokosabb tudósait, köztük a híres Rúpa-Náráyana Cakravartít is (aki megegyezik azzal a Dig-vijáyí Panditával, aki Dzsíva Goszvámítól szenvedett csúfos vereséget), és elindultak Kheturí felé, hogy vitát rendezzenek Narottamával. Időközben azonban Narottama egyik bráhmana-tanítványa, Gangá-Náráyana Cakravartí és kedves barátja a Srínivása-tanítvány Rámacandra Kavirája kieszeltek egy tervet, amivel meg tudták szégyeníteni a felfuvalkodott tudósokat. Az egyikőjük fazekasnak, a másik pedig bételdióárusnak öltözött. A Kheturí-gráma melletti Kumárapurában állították fel asztalaikat, amellett az út mellett, amelyen a király emberei közeledtek.
Amikor a tudósok valóban megérkeztek, kínálgatni kezdték áruikat és udvarias beszélgetésbe kezdtek a bráhmanákkal. Meglepetésükre azonban az árusok kifogástalan szanszkrit nyelven szólaltak meg, amit akkoriban csak a bráhmanák ismertek. A tudósok megtorpantak, gondolván, ha Narottama városában az egyszerű árusok is ilyen műveltek, akkor milyenek lehetnek a bráhmanák, és milyen lehet ő maga? Úgy döntöttek, leellenőrzik az árusok filozófiai felkészültségét, és Narottama helyzetének a hitelességéről kezdtek el vitatkozni. A király emberei persze egykettőre le lettek győzve. Később mindannyian Narottama tanítványai lettek.
Narottama dásza Thákura két könyvet, illetve dalciklust írt, Prárthaná ("Imák") és Prema-bhakti-candriká ("A tiszta szeretet Holdja") címmel. Ezekben a dalokban gyakran megnyilvánul meditációja, melynek során eredeti lelki formájában, Vilása-mańjaríként (vagy egyesek szerint Campaka-mańjaríként) szolgálja Rádhá-Krisnát.
Narottama dásza Thákura eltávozásának éve nem ismert, de valószínűleg túlélte Dzsíva Goszvámít. Egyszer azt mondta tanítványainak, hogy menjenek el vele a Gangeszhoz. Amikor odaértek, azt kérte, hogy kezdjenek kírtanát. Narottama belépett a vízbe, és intett tanítványainak, hogy kövessék. Ezek után arra kérte őket, hogy merítsenek vizet a tenyerükbe és öntsék rá. A bhakták elkezdték locsolni gurujukat, és azt vették észre, hogy testrészei fokozatosan tejjé válnak és elvegyülnek a Gangesz hullámai között. Amikor Narottama teljesen eltűnt, Gangá-Náráyana megtöltött egy agyagedényt a tejjel, amely Narottama testét alkotta. A tejet Jíya Ganjába vitték, otthonába, és ott állították fel Narottama dásza emlékére a Dugdha-samádhiban ("a tej-síremlékben"). Narottama életéről a legrészletesebben a következő biográfiák tudósítanak: Narahari Cakravartí: Narottama-vilása ("Narottama kedvtelései"), amely tulajdonképpen a szerző kiegészítése a terjedelmes Bhakti-ratnakárájához, amely tizenkét fejezetre van felosztva és Narottama dásza Thákura életéről szól. Nityánanda dásza: Prema-vilása ("Az isteni szeretet kedvtelései") c. műve szintén mérvadó. Egyébként a szerző eredeti neve Balaráma volt, s árva lévén, Jáhnavá-deví, Nityánanda Prabhu özvegye fogadta örökbe és magával vitte Vrindávanába, ahol saját maga is szemtanúja lehetett Srínivása, Narottama és Syámánanda kedvteléseinek.
|
