Körülbelül az 1830-as években jelent meg az egykori Kelet-Bengálban, Faridapura körzetében, a Tepakholának nevezett hellyel szomszédos Vagjana faluban. (Ez a terület már kivált Indiából s most Banglades néven önálló államként ismeretes.) Minden valószínűség szerint egy vaisya, Vamszídásza fiaként látta meg a napvilágot. (Egy másik életrajzíró szerint azonban Vamszidásza magának Sríla Gaura-kisorának volt a neve, mielőtt elfogadta a lemondott rendet.) Már gyerekkorában megházasították, és a háztartó (grihaszta) rendben maradt több mint húsz éven át. Ezalatt az időszak alatt ügynökként dolgozott egy gabonaüzletben. A felesége halála után Sríla Gaura-kisora elhagyta az üzletet, és Vrindávanába ment. Ott felkereste Sríla Bhagavata dásza Bábádzsít, Sríla Dzsagannatha dásza Bábádzsi Mahárádzsá egyik legfejlettebb tanítványát, és hagyományos Paramahamsza Vaisnava Bábádzsi avatást fogadott el tőle.
Ezt követően életmódja teljesen leegyszerűsödött, és a hatalmas, 168 négyzetmérföldes Vradzsa-mandala területén lakott a fák alatt. Ezt az életmódot közel harminc éven át folytatta. Ezidő alatt néha szent zarándokhelyre is ellátogatott Észak- és Nyugat-India területére. Találkozott Sríla Szvarupa dásza Bábádzsi Mahárádzsával Dzsagannátha Puríban. (Erről a találkozásról egyébként Srila Bhaktivinoda Thákura is megemlékezett életrajzában.) Ezt követően társult Srí Bhagaván dásza Bábádzsíval Kalnában, majd Kulijába utazott, ahol Sríla Dzsagannátha dásza Bábádzsi bhadzsanjának a szent helyére látogatott el, és felkereste Sríla Csaitanya dásza Bábádzsí társaságát is. Mindezek a bábádzsík tiszta és emelkedett bhakták voltak - egytől egyig. Így Sríla Gaura-kisora dásza Bábádzsí rövid időn belül híressé vált Vrindávana nagy bhaktái között, akik a bhadzsanánandi megtiszelő címet adományozták neki.
Az 1897-es év újabb fordulópontot hozott Gaurakisora életében: a Phalguna hónap alatt Sríla Dzsagannátha dásza Bábádzsi Mahárádzsa instrukciójára Vrindávanából átköltözött Srí Csaitanja születési helyére, Navadvipába. Hozzá kell tennünk: ez a két szent hely többszáz kilométer távolságra van egymástól, s Bábádzsí Mahárádzsa ekkoriban már hatvan éves volt, mégis vállalta az út fáradalmait. Ettől az időtől kezdve egészen eltávozásáig Sríla Gaura-kisora Bábádzsí Navadvípa-Dhámában maradt, és a környező falvakban lakott. Teljes megvalósítást szerzett arról, Navadvípa nem különbözik Vrindávanától. A szent Dháma háztartóitól száraz ételmaradékokat koldult. Néha ezeket az ételmaradékokat ajánlotta az Istenség Legfelsőbb Személyisége múrtí formájának - a tenyerében tartva a felajálandó dolgokat. A főzéshez néha száraz fát gyűjtött az ösvényekről, evéshez pedig olyan agyagedényeket használt, amit használat után, a helybeliek dobáltak el a Gangesz-partján. A ruházkodását szintén egyszerűen oldotta meg: a gátépítésnél eldobált, koszos ruhákat kimosta és aztán ezeket viselte. Ílymódon mindig független maradt mások támogatásától, egyszerűen csak olyan dolgokat használt fel, melyek más számára már értéktelennek számítottak.
1897-ben egy másik fontos dolog is történt: Sríla Bhaktivinoda Thákura felépített egy kis bhadzsana-kutirt a Szaraszvati-folyó partján elterülő Godrumánál, (ez Navadvipa-Dháma kilenc szigete közül az egyik), amely a kírtana, azaz az Isten neveinek és dicsőségének éneklésével áll kapcsolatban. Ezt az ásramát Szvananda-szukhada-kundzsának hívták, és egy közepes nagyságú egyemeletes házból, s több kicsi melléképületből és egy fakerítésből állt. (Egyébként ez a hely néhány száz évvel ezelőtt éppen Nitjánanda Náma-hattájának a helye volt, az a hely, ahonnan Nitjánanda Srí Csaitanya Maháprabhu utasítására elkezdte prédikáló tevékenységét Bengálban.) Ezen a szent helyen a Thákura rendszeresen énekelte Krisna szent neveit, és a Srímad-Bhagavatamot magyarázta és más témákat, ami az odaadó szolgálat végkövetkeztetéseire vonatkozott. Sríla Gaura-kisora dásza Bábádzsí Mahárádzsa eljött, és nagy örömmel hallgatta a beszélgetéseket. Thákura gyakran beszélt Sríla Gaura-kisora viselkedéséről, hogy tisztázza a nirapeksa, azaz a közömbösségnek a jelentését, és gyakran beszélt arról a páratlan lemondásról, tiszta odaadásról, a Krisnához való ragaszkodásról, amelyet Bábádzsí Mahárádzsa bemutatott.
Bizonyos ideig Bábádzsí Mahárádzsa Szurabhi-kuńdzsánál tartózkodott, és a hari-bhadzsanát végezte. Szobája, amely a konyha fala mellett volt, megőrizték. Bábádzsí Mahárádzsa heves lelkesedést mutatott ki, amint meghallotta Thákura hangját.
Egyetlen tulajdona egy tulaszi málá volt, amit a nyaka körül viselt, és a tulaszi dzsapa, azaz rózsafüzér, amelyet a kezében tartott, hogy a köreit számolja. Néhány könyvvel is rendelkezett: Narottama dásza Thákura Prarthanájával és a Prema-bhakti-csandrikával. Néha szakadt ruhákat viselt, néha pedig meztelenül járt. Máskor harsány hangokat hallatott az undortól, aminek nem volt nyilvánvaló vagy látható oka. Bár néha úgy tűnt, hogy Gaura-kisora dásza Bábádzsí nem volt tanult szanszkrit tudós, mégis az írások magyarázata és végkövetkeztetése sugárzott a szívéből.
Nem volt lehetséges mindenki számára, hogy személyesen szolgálja Gaurakisorát, mivel nagyon alázatos volt és soha nem engedte, és senkitől nem is akart elfogadni szolgálatot. Bárkit, aki csak tanúja volt példátlan tetteinek, Sríla Raghunatha dasz Goszvámí kedvteléseire emlékeztetett.
Sríla Bhaktisziddhanta Szaraszvati Thákura ez írta róla: "Sok fiatal, okos, idős, tanult, bolond, büszke és okos személy került kapcsolatba Sríla Gaura-kisora prabhuval, ők mégsem tudták megvalósítani, megérteni az ő valódi azonosságát. Ez valójában az Úr Krisna bhaktáinak misztikus fensége."
1898-ban Sríla Gaura-kisora dásza Bábádzsí Mahárádzsa egy tigrisbőrből készült kalapot viselt, és egy olyan kosarat hordozott magával, ami különböző dolgokat tartalmazott, amelyeket az odaadó szolgálatában használt fel. Megérkezése után felajánlotta Sríla Bhaktisziddhanta Szaraszvatínak a négy vagy öt darabból álló kötelet, amelyen Krisna szent neveit vibrálta, és egy speciális tilakát, amelyen a Hare Krisna kezdőbetűi voltak, azaz a "ha" és a "kr". Bábádzsí Mahárádzsa előzőleg a kosarat és a kalapot a saját lelki tanítómesterétől, Sríla Bhagavat dásza Bábádzsitól kapta. Ugyanabban az évben, a Mágha hónapjában Bábádzsí Mahárádzsa felavatta Sríla Bhaktisziddhanta Szaraszvatí Thákurát.
A nagy vaisnava gyakran jött el a Szvananda-kuńdzsához, hogy meghallgassa Sríla Bhaktivinoda Thákura magyarázatait a Srímad-Bhagavatamról. Általában délután 3 óra körül érkezett meg, és kb. 6 órakor ment el. Több alkalommal az éjszakát a Szvananda-kuńdzsa sarkánál töltötte egy kicsi kunyhóban, aminek igen hézagos teteje volt. Más alkalommal pedig a Pradjumna-kuńdzsánál szállt meg, és aztán koplalt és semmilyen körülmények között nem fogadott el prasádamot.
Srí Gadádhara Pandita tanítványa volt és bensőséges kapcsolatban állt Srí Lokanátha Goszvámíval.
Csaitanja bátorítására ők voltak a legelső és legidősebb bhakták, akik letelepedtek Vrindávanában.
Már Srí Rúpa és Srí Sanátana Goszvámí megérkezése előtt megpróbálták felfedezni Rádhá-Govindadzsi elveszett szent helyeit.
Bhugarbha és Lokanátha Goszvámí Srí Krisna kedvteléseinek helyeit a meghódolás egy felettébb speciális módszerének segítségével lelték fel: kószáltak mindenfelé Vrindávana-szerte,
miközben a tizenkét szent erdő nevét kiáltozták, "Bhandiravan, Kamyavan, Mahavan,.stb..".
Srímati Vrnda Dévi (az erdők fenntartója és Krisna kedvtelés energiájának kiterjedése) pedig kinyilvánította
minden egyes erdő elhelyezkedésének pontos helyét. Azt mondják, hogy Bhugarbha a föld alatt végezte bhadzsanáját,
hogy ílymódon elkerülje azt, hogy anyagi dolgok elvonják a figyelmét. Így kapta a Bhugarbha nevet.
( bhu - föld, garbha - barlang, mély rejtekhely).
Ő prema mańjárí vagy bhandra-rekika Rádhá-Gopinátha lílájában. Szamádhija Srí Rúpa Goszvámí szamádhija mellet áll a Rádhá Dámodara templom udvarán.
(16.sz.) Ísvara Purí tanítványa volt. Csaitanja istentestvére, akit arra utasított lelki tanítómestere, hogy menjen el Srí Govindával együtt Puríba s szolgálják Maháprabhut.
Srí Csaitanja vonakodott szolgálatot elfogadni istentestvéreitől, de végül hozzájárult, mivel ez volt guruja kívánsága. Govinda és Kásísvara, akiket a Vraja lílában Bhringára és Bhangura néven ismernek, azzal szolgálják Krisnát, hogy Yamuná-vizet visznek neki.
Kásísvara Pandita, aki izmos és erős testfelépítésű volt, ezért minden nyilvános felvonulás alkalmával mindig Csaitanja előtt ment, hogy ílymódon megakadályozza a tömeg esetleges attrocitásait.
A kírtanák után praszádamot osztott az összes bhaktának. Srí Gauraszundara később megkérte Kásísvarát: költözzön le Vrindávanába, és imádja Srí Rúpa Goszvámí Govindadzsí múrtiját.
Csaitanjától való elkülönüléstől félve Kásísvara így szólt : "Uram, ha fel kell adnom a társaságodat, akkor a szívem ketté fog szakadni". Bhaktája iránti együttérzésből Gauraszundara adott magáról egy múrtit neki, amely olyan tökéletesen volt megformálva, hogy nagyon hasonlított Csaitanjára.
A múrti neve "Gaura-Govinda" volt (a fuvolázó Krisnának egy aranyszínű formája). Ekkor Kásísvara Pandita boldogan elment Vrndavanába, hogy szolgálja Gaura-Govindát és Govindadzsít. Szamádhija a 64 szamádhi területén áll.
(12.sz.) Semmi biztosat nem tudunk az életéről. Egyes források szerint valahol a Godávarí partján, Telugoban született egy bráhmana családban. Más források viszont a Govardhana közelében lévő Nimbagrama falut jelölték meg származásihelyként. Szülei Aruna és Dzsajantí vagy Dzsagannátha és Szaraszvatí voltak. Nimbárka Nimbáditya és Niyamánanda néven is ismert volt. Maga a Nimbarka elnevezés azt jelenti, hogy "a nimba fa napja".
A születési időpontja bizonytalan: valószínűleg Rámánudzsa után, de Madhva előtt élt. Nimbárka naisthika brahmacsárí volt, tehát egész életében nőtlen életet élt. Van egy történet, amely szerint egy alkalommal egy aszkéta látogatott el hozzá. A két szent egészen napnyugtáig beszélgetett. Amikor lement a nap a bölcs elhatározta, hogy emiatt nem fog már enni. Azonban Nimbárka misztikus erejével megmutatta a bölcsnek, hogy a nap igazából a közelben lévő Nimba fa felett van. Később egy másik alkalommal Nimbárka nagy lemondást végzett egy másik nimba fa alatt: nem fogyasztott mást csak a fa gyümölcseit. Később sok szenthelyet látogatott meg, majd hosszabb időt töltött Naimisaránya erdejében.
A hagyomány szerint a Legfelsőbb Úr Hamszávatára (hattyú) formája adta át a transzcendentális tudást a négy Kumárának, akik Nárada Munit tanították. Nimbárka guruja pedig Nárada volt.
Nimbárkácsárja írt a Vedánta-szútrához egy kommentárt a Vedánta-párijáta-saurabha címmel. Egyéb művei, a Dasa-sloki (egy kis, tízsoros vers), Srí Krisna-stava-rája, Madhva-mukha-mardana. A Brahmant Srí Krisna néven definiálta (bár leginkább Srí Srí Rádha-Krisnaként), s az odaadást tekintette a legmagasabbrendű sádhana folyamatnak
A későbbiekben Nimbárka egyik bensőséges tanítványa, Srínivása írt egy magyarázatot a Vedánta-párijáta-saurabhához, Vedánta-kaustubha címen. Az idők folyamán erre a műre szintén született egy kommentár Kesava Kásmíri tollából (aki egyébként a harmincegyedik tanító volt a tanítványi láncolatban), a Kaustubha-prabhá. Korábban Purusottamácsárja (a harmadik a sorban Nimbárka után) alkotott egy kisebb értekezést (Vedánta-ratna-manjusá) Nimbárka Dasá-sloki alkotásához.
Nimbárkácsárja szintén létrehozott egy önálló filozófiai iskolát, melyet svabhávika-bhedábheda-váda néven ismerünk.
Dzsagadísa és testvére, Mahesh Dzsagannátha Misra közelében éltek Majapurban. Velük kapcsolatban a következő történet került feljegyzésre: egy ekadásí (böjtnap) napon a kis Nimai állandóan sírt. Csak azután hagyta abba, hogy mahá-praszádamot, rizst, evett Dzsagadisa Pandit otthonában. Ekkor Nimai egy csodát hajtott végre. Dzsagadísa Pandita elájult az extázisban amikor meglátta, hogy a kis Nimái egy csodálatos formát nyilvánít meg, amelynek monszunfelhőhöz hasonló kék színe van, úgy ragyog mint a villámlás és egy csillogó pávatoll díszíti. Miután Csaitanja Srí Ksetra Dhámába (Dzsagannátha Puríba) költözött, Dzsagadísa követte őt. Majd egy későbbi időpontban Dzsagannátha múrtiját visszavitte Nadiába, hogy falujába Yashorában imádja. A Krisna-lílában Dzsagadísa Pandita Candrahása, aki szintén híres táncosként ismert.
Az egyik leghíresebb Srínivása Ácsárja nyolc kavirádzsa-tanítványa között. Srí Csirandzsiva Széna, aki személyesen is ismerte Csaitanját, fiaként született meg. Viszonylag korán a grihasztha ásramába lépett azaz megházasodott. Felesége Ratanala deví volt, de egész életükben cölibátusban éltek s nem volt gyerekük. Narottama dásza Thákura a legjobb barátjaként emlékezik meg róla egyik művében:
doyá koro srí ácárya prabhu srínivása, rámacaandra-sanga máge narottama-dása
(Sávarana-srí-gaura-páda-padme-Prárthaná) "Óh, Srínivása Ácsárja kérlek add a kegyed! Narottama dásza mindig Rámacsandra társaságára vágyik!" Eredeti formájában Karna mańdzsárí. Számos művet írt, mint például: Smarana Darpana, Smarana Camatkara, Siddhanta Candrika. Idézetként álljanak itt tőle a következő gyönyörű sorok:
prakasila mahaprabhu hare krisna mantra
premera vadara kari barila samsara
andha avadhi yata kare parsa
bindhu na padila mukhe rámacandra dása
"Maháprabhu kegyesen kinyilvánítja a Hare Krisna mahámantra nektárját. A Szent Név ki fogja szabadítani a feltételekhez kötött lelkeket a meg-megújuló születés és halál körforgásából. A szent név mindenkinek megnyilvánítja a Rádhá-Madhava iránt érzett tiszta istenszeretetet. Bárki megízlelheti ezt a nektárt, legyen vak vagy béna, Maháprabhu kegyéből mindenki megízleli majd egy napon ezt a nektárt. Csak Rámacsandra olyan ostoba, hogy nem képes megízlelni a Szent név nektárját." Szamádhija a Dhira Szamira Kuńdzsánál áll, közel Srínivása Ácsárjáéhoz.
Srí Dzsajadéva Goszvámí Srí Bódzsadéva és Vala déví gyermekeként született Kenduvilvába (Bengália). Felnőve Srí Laksmana Sena, Bengál akkori királyának udvari panditjaként szolgált. Dzsajadéva és Padmavatí (felesége és ügyes táncos) Srí Krisnát imádták kizárólagos odaadással. Később feladta a fényűző királyi életet, és egy szalmakunyhóba költözött, Champahatti (Navadvípa) szent helyén. Itt írta meg egyébként később leghíresebb művét, a Gítá Govindát is. Főművének keletkezésével kapcsolatban a következő történetet szokás idézni:
Egy napon, miközben a Gítá Govindán dolgozott, Dzsajadéva egy olyan részhez ért a műben, amikor a következő sort kellett leírnia: "Krisna leborul, hogy megérintse Srímatí Rádhárání lótuszlábát." Dzsajadéva elbizonytalanodott, hogy leírjon-e egy ilyen mondatot, amely megzavarhatja azt az igazságot, hogy Srí Krisna az Istenség Legfelsőbb Személyisége.
Tépelődésének azzal vetett véget, hogy evés előtt lement egy kicsit fürdeni a közeli Gangeszba. Ám távollétében Krisna maga, Dzsajadévának álcázva magát, Padmavati szeme láttára belopódzott a szalmakunyhóba és beírt egy sort a Gítá Govindába: dehi pada pallavam udaram. Sőt még a Dzsajadévának készített ebédet is jóízűen elfogyasztotta. A fürdőzésből hazatérvén Dzsajadéva megdöbbenve olvasta el a művébe frissen beírt sort. A szent egy rövid ideig gondolkodóba esett, ám rövid idő után megoldódott előtte a rejtély. Dzsajadéva lelki boldogságában sírvafakadt, és így kiáltott fel: "Padmavati, mi vagyunk a legszerencsésebb élőlények, Srí Krisna maga írta le ezt a sort: dehi pada pallavam udaram, és prasadamot fogadott el a kezedből!”
A Gítá Govinda heves elkülönülési érzéseket fejez ki, melyeket Srí Rádhiká érzett a rasa tánc előtt. Rádhá-Syámasundara legbensőbb kedvteléseit is leírja.
A szerző, Dzsajadéva Gosvámí így ír a Gítá Govindáról: "Ami élvezetes a zene lágy dallamaiban, ami gyönyörű a költészet kifinomult szavaiban, és ami kiemelkedő szépségű a szerelem édes művészetében - a boldogok és a bölcsek sajátítsák el azt Dzsajadéva dalaiból." A mű szerkezeti felépítése is arányos, minden éneke nyolc slokából áll, ezért néha Astapadí néven is ismerik. A Gítá Govinda népszerűségét jól jellemzi, hogy Krisnadása Kavirája hat verset idéz belőle a Caitanya-caritámritában, Rúpa Gosvámí négy verset a Bhakti-rasámrita-sinduban és tizenhármat az Ujjvala-nílamaníban. Dr. Sambidananda kimutatása szerint kb. 35 kommentár készült a Gítá Govindához, melyek közül a legfontosabb Gopinátha Pújárí azaz Pújárí Gosvámí (Gopála Bhatta Gosvámí-tanítvány) Vala-vodhini, valamint Vanamali dása (Srínivása-tanítvány) Dzsajadéva -carita c. műve. Dzsajadéva, miután befejezte a Gítá Govindát, ellátogatott Vrndávanába, és utolsó éveit Jagannátha Puríban töltötte el. Az ottani templomi ceremóniába ő vezette be az imádatnak azt a formáját, hogy naponta olvassanak fel néhány verset a Gítá Govindából. Manapság Indiában a Gítá Govinda oly népszerű, hogy Kasmírtól Cape Comorinig rengeteg templomban éneklik Dzsajadéva dalait. Samadhija a 64 samádhi területén van.
|
