Szentek

Gadadhara Pandita

Gadádhara Pandita családja Chittagongból származik és a Várendra Srení bráhmana nemzetséghez tartozik, amely a Kasyapa-gotra része. Édesapja neve Mádhava Misra, édesanyjáé pedig Ratnávatí. Gadádhara valószínűleg 1487-ben jelent meg, egy évvel Srí Csaitanja Maháprabhu megjelenése után és volt egy Vánínátha nevű bátyja. Tizenhárom éves korában Navadvípába költözött, anyai nagybátyja házába, és Nímái legbensőségesebb barátja lett, főleg azután, hogy Csaitanja visszatért Gayából és elkezdte sankírtana-kedvteléseit.

Gadái (így nevezték Gadádharát gyermekkorában) és Gaura kedvenc időtöltése az volt, hogy Rádhá és Krisna kedvteléseiről beszélgettek, minden idejüket együtt töltötték, még együtt is aludtak. Ez nem meglepő, hiszen Gadádhara Pandita Srímatí Rádhárání kiterjedése. Amikor Maháprabhu, Narahari Sarakára Thákura és Gadádhara Pandita eksztatikus kírtanát rendezett Srívása Thákura házában, az udvar átalakult Vrindávanává, Gauránga a feketés Krisnává, Gadádhara Rádhárání arany formáját vette fel, Narahari pedig Madhumatí, Srí Rádhá bizalmas gopí barátnőjének formáját vette fel. A jelenlevő bensőséges bhakták látták, hogy a kírtana nem különbözik a rása-lílától.

Egy nap Gadádhara néhány pán (bétel)-levelet hozott Maháprabhunak, aki kétségbeesetten kérdezte tőle:
- Hol van az én Krisnám a csodálatos sárga ruhájában?
Gadádhara elnémult. Mint mondhatott volna erre?
- Krisna mindig a szívedben lakik.
Ekkor Maháprabhu hirtelen elkezdte tépni a mellkasát a körmeivel. Gadái döbbenetét leküzdve próbálta lecsillapítani Csaitanját:
- Krisna mindjárt jön, kérlek nyugodj meg!
Szacsí mama távolról nézte a jelenetet, és elcsodálkozott (persze nagyon örült is), hogy ez a kisfiú ilyen szépen meg tudta nyugtatni Nimáit, miközben ő a közelébe se mert menni. Ezután azt mondta Gadáinak:
- Kedves gyermekem, kérlek maradj mindig Nimái mellett, és soha ne hagyd el őt!
Egyesek szerint Szacsí fentebb említett kérése volt az egyik oka, hogy Rádhárání elfogadta egy férfi formáját. Narottama dásza Thákura leírja, hogy Srímatí Rádhárání azért imádkozott, hogy egy férfi formáját vehesse fel, mert így mindig társulhat Krisnával, anélkül, hogy a felnőttek megszidnák. Ez a vágya teljesült be Gadádhara Pandita formájában.

Körülbelül 1511-ben, röviddel Srí Csaitanja szannjásza ceremóniája után, Gadádhara is szannjászát vett és Dzsagannátha Puríba költözött, hogy ott élje le élete hátralevő részét. Maháprabhuval ellentétben, aki a máyávádí-szampradájában (tanítványi láncolatban) vette a szannjászát, Gadádhara tridandí (vaisnava)-szannjászí volt. Amikor Srí Csaitanja 1513-ban visszatért Dzsagannátha Puríba, legelőször Totá-Gopínátha templomát látogatta meg, akinek Gadádhara Pandita volt a pudzsáríja. A múrti láttán Maháprabhu nagy eksztázisba esett és elvesztette az eszméletét. Az örömteli találkozás után Gadádhara ételt főzött, felajánlotta a múrtinak, majd a praszádával megetette Srí Csaitanját és Nitjánandát.

Gadádhara Pandita lelki tanítómestere Pundaríka Vidyánidhi volt, akit Maháprabhu Premanidhinek (az istenszeretet óceánjának) nevezett. Pundaríka gazdag földbirtokos volt és Mádhavendra Purí tanítványa. Látszólag ragaszkodott a fényűző ruhákhoz, előkelő életkörülményekhez és a pompás ételekhez, és ez elsőre meg is tévesztette Gadádhara Panditát. Mukunda Datta azonban, aki 1509-ben először bemutatta őket egymásnak, erősködött, hogy ez csak a látszat. Ennek bizonyítására Pundaríka jelenlétében elmondott egy verset a Srímad-Bhágavatamból, melynek hallatán Pundaríka Vidyánidhi a tiszta istenszeretet eksztázisába esett, szeméből könnyek patakzottak, testét remegés járta át, s ide-oda hempergett a földön. Hat teljes órának kellett eltelnie, mire visszanyerte külső tudatát.

Gadádhara Pandita megértette, hogy rosszul ítélte meg Vidyánidhi helyzetét és nagyon megbánta sértő gondolatait. Pundaríka emelkedett helyzete ugyanakkor arra inspirálta, hogy fogadja el őt gurujának. Ez cseppet sem meglepő, hiszen a Krisna-lílában Pundaríka Mahárája Vrisábhánu, Srímatí Rádhárání édesapja.

1513-ban Pundaríka Vidyánidhi másodszor is felavatta Gadádharát. Nem sokkal avatása után Gadádhara Prabhu a ksetra-szannjásza fogadalmát tette, melynek értelmében élete hátralévő részében nem hagyhatta el Dzsagannátha Purít. Dzsagannátha temploma melletti Yámesvara-totá nevű helyen telepedett le, és Totá Gopínátha múrtijának papja lett. Később azt is megfogadta, hogy soha életében nem fogja feladni a múrti imádatát.

1511-ben Maháprabhu útnak indult, hogy meglátogassa Vrindávanát. Gadádhara Pandita természetesen vele akart menni. Srí Csaitanja azonban emlékeztette fogadalmaira. Gadádhara mérgesen válaszolt:
- Te vagy az én Gopínáthám , és akárhová mész, ott van Purí.
- De az emberek azt fogják gondolni, hogy megszegted a fogadalmadat. Hogyan mutatsz példát nekik? - ellenkezett Srí Csaitanja.
- Nem érdekel, én magam leszek felelős érte.
Gadádhara Pandita egészen Katakáig kísérte az Urat, és ott Srí Csaitanja végre meggyőzte, hogy forduljon vissza.

Srí Vallabhácsárja (1481-1533), a Rudra-szampradája vezetője szintén megfordult Puríban, ahol tanultságát fitogtatva, fel akarta olvasni a Srímad-Bhágavatamhoz fűzött saját magyarázatát Srí Csaitanja Maháprabhu előtt.
- Magyarázatomban mgcáfoltam Srídhara Szvámí kommentárjait( aki történetesen ugyanazon szampradája tagja volt kb. 200 évvel előbb), mert ellentmondásosak - jelentette be büszkén.
- Aki elutasítja a Szvámít - (a szó másik jelentése: Férj) -, azt prostituáltnak nyilvánítom. - válaszolta Srí Csaitanja Maháprabhu.
Srí Csaitanja és Gadádhara Pandita kegyéből azonban nemsokára megszabadult büszkeségétől és Csaitanja őszinte követőjévé vált, aki azt javasolta neki, hogy vegyen menedéket Gadádhara Panditánál. Így Gadádhara lett Vallabhácsárja guruja.

1534-ben, eltávozása előtt Srí Csaitanja Maháprabhu arra kérte Gadádharát, hogy várjon még egy évet, mielőtt csatlakozna Hozzá örök lílájában, mert azt akarta, hogy Srínivása Ácsárja, aki 1535-ben érkezett meg Puríba, tőle hallhassa a Srímad-Bhágavatamot. A találkozás meg is történt, akadályt csupán az jelentett, hogy a kézzel másolt Bhágavatam-kötet lapjait Gadádhara Pandita és Maga Csaitanja Maháprabhu eksztatikus könnyei olvashatatlanra áztatták. Így Srínivásának Bengálba kellett mennie, hogy egy újabb kötetet szerezzen, ám mire visszaért, Gadádhara Pandita elhagyta ezt a világot. Valójában Gadádhara Prabhu a saját személyes példájával tanította a Srímad-Bhágavatamra Srínivását. Utolsó napjait Srí Gadádhara Totá-Gopínátha imádatával töltötte. A múrti jelenleg ülő helyzetben található. Ennek az a magyarázata, hogy öregkorában Gadádhara már nem érte föl az álló múrtit, és így nem tudta feladni Rá a virágfüzért. Ekkor a múrti leült, hogy bhaktája dolgát megkönnyítse. Gadádhara Pandita eltávozásának körülményeiről nem tudunk sokat, csupán azt, hogy 1535-ben történt.

Gadádhara dásza Goszvámí

Nem tévesztendő össze Gadádhara Panditával, aki a Pańcsa tattva tagja. Srí Csaitanja Maháprabhu társainak alapvetően két csoportja van. Az egyik csoport a dvadása gopálák (Abhiráma Gopála, Gauridása Pandita, Dhanańdzsaja és mások) Srí Nitjánanda prabhut szolgálják a szakhja rásza (barátság) hangulatában. A másik csoport mindig elmerül a mádhurja rásza (szerelem) ízében.

Srí Gadádhara Goszvámí Csandrakánti gopí (Rádhárání ragyogásának kiterjedése) és Púrnánandá ( Balaráma egyik kedves barátnőjének kiterjedése) egyesült formája. Gadádhara Dásza Srí Csaitanja Maháprabhu és Srí Nitjánanda prabhu társa is volt. Krisna Dásza Kavirádzsa Csaitanját "radha-bhava-dyuti suvalita" ("Srímati Rádhárání érzelmei és testi ragyogása") szavakkal jellemzi. Gadádhara Dásza tehát ez a dyuti, ragyogás.

Gadádhara miközben Bengália-szerte Nitjánandával utazott, néha olyannyira elmerült a mádhurja premában, hogy úgy kezdett el beszélni és cselekedni, mint egy Vradzsa gopí. A fejére tett egy agyagedényben Gangesz vizet, mintha egy gopí lenne, és fennhangon így kiáltozott: "Ki akar tejet venni, ki akar joghurtot venni?"

Gadádhara Dásza mint Nitjánanda egyik fő prédikátora számtalan bűnös ateistát szabadított fel. Egy felvonulás alkalmával, miközben őrülten táncolt és énekelt a Kazi palotája előtt, a dühös muzulmán előljáró tajtékozva kirontott a házából, hogy megbüntesse a csendháborítót. Ám Gadádhara Dásza ragyogó formáját megpillantva a Kazi egyszerre megdermedt és elszállt a dühe. Gadádhara szeretetteljesen átölelte a Kazit és azt mondta neki:
- Gaura-Nitjánanda azért jelentek meg, hogy felszabadítsanak mindenkit az Isteni szeretettel Hari szent nevének édes nektárját osztva. Miért nem énekled Harinak ezt az édes nevét?
- Majd holnap éneklem Hari nevét. -felelte a Kazi.

Gadádharát boldogsággal töltötte el amikor azt hallotta, hogy a Kazi véletlenül a szent nevet vibrálja. Így szólt:
- Miért holnap? Már ma énekelted. És Harinak ezen szent neve el fogja pusztítani minden bűnödet és megtisztítja létezésedet.
Attól a naptól kezdve a Kazi menedéket vett Srí Gadádhara Dásza Gostvámínál.

A Csaitanja-bhágavata (Antya-khanda, 5. fejezet) elmondása szerint Gadádhara Goszvámí szereplőként résztvett, Madhava Ghosh-sal, Nitjánandával egyetemben, a Dána-khanda c. dráma előadásban. Szülőhelyén, Endiyádaha faluban, a kálnái Sziddha Bhagaván dásza Bábádzsí utasítására, Madhuszúdana Mullik (a gazdag calcuttai Mullik család egyik sarja) 1256-ban (eu-i időszámítás szerint:1335) épített egy kis kápolnát a tiszteletére, ahol Rádhákánta múrtit avatott be. Később, 1312-ben (eu-i időszámítás szerint: 1391) aztán fia, Baláicsánda Mullik ugyanott egy Gaura-Nitjánanda múrtit avatott be. Szamádhija a 64 szamádhi területén van.

Narahari Sarakára

Narahari Sarakára, a híres vaisnava biográfus, Locsana dásza Thákura tanítómestere. A Csaitanja-mangala elmondása szerint Narahari és Gadádhara mindig együtt voltak Csaitanjával Puríban. Narahari fő szolgálata egyébként az volt, hogy csamarával (jakfaroklegyező), vagy pávatoll legyezővel legyezte Csaitanyát. A XIX. század neves vaisnava írója, Thákura Bhaktivinoda szintén így örökíti meg a nevét egy művében: narahari adi kori camara dhulaya (Gaura-arati). Nagyhatású missziós tevékenységével, szülőfaluja, Srí Khanda összes lakója a vaisnava hit követője lett. Egy napon Srí Nitjánanda Prabhu eljött Srí Khandába, és kinyilvánította Narahari eredeti formáját: "Tudjuk ám, hogy ki vagy te. Ide a mézzel." Rejtélyes szavai hatására Narahari egyszeriben képessé vált arra, hogy egy köcsög vizet édes mézzé változtasson. Narahari Madhumati a vraja-lílában, s örökké ínycsiklandozó mézzel kedveskedik Krisnának.

Srí Narahari Sarkara Thákura nagyon kitűnő énekes és költő is volt. Sok dalt komponált az Úr Csaitanja és az Úr Nitjánanda kedvteléseiről. Két csodálatos szanszkrit nyelvű munkája van, Padakalpataru és Krisnabhadzsanámrita címmel.

Narahari Sarkara Thákura dalainak többségét összekeverik Narahari Csakravarti Thákura szerzeményeivel (Narahari Csakravarti Thákura a Bhakti-ratnakara szerzője). Éppezért nehéz megállapítani, hogy valójában melyik melyiküké. Sri Gauraszundara megjelenése előtt ő is sok dalt írt Srí Srí Radha és Krsna kedvteléseiről.

Narahari volt az egyetlen bhakta, akinek adhikara-ja (joga) volt Gaura-kirtanát végezni Gauraszundara jelenlétében. Általában ha valaki dicsőíteni akarta Maháprabhut az Ő jelenlétében, vagy vibrálni akarta az Ő Szent Nevét, befogta a fülét és azt kiáltozta: "Visnu! Visnu!" Naraharinak viszont különleges kiváltsága volt, hogy nagyon különleges hangulatban énekelhetett Maháprabhuról, kedves leírást adva az Ő transzcendentális szépségéről.

Szamádhija a Rádha-kundánál van, de jelenleg nem megközelíthető.

Srí Kaliya Krsnadásza

Srí Kaliya Krsnadászát Gauridásza Pandita tanítványaként említik.

Srí Saranga Thakura

Srí Saranga Thakura, Srí Csaitanja Maháprabhu társa, egy Bakula fa alatt élt Navadvipában az Úr Csaitanja idejében. Nappal murtijainak imádatához szükséges dolgokat gyűjtögette, majd este átkelt a szent Gangesz folyón, hogy csatlakozzon az Úr Csaitanja kirtanjaihoz. Az ő tanítványa volt a nagy bhakta, Murari Thakura (Lásd Sri Caitanya-caritamrta, Adi-lila 10.113.)

Srí Devánanda Pandita

(16.sz.) Srí Csaitanja kedvtelései idején Kulija falujában élt és hivatásos felolvasásokat tartott a Srímad Bhágavatamból, előadásait azonban erősen befolyásolta az advaita filozófia. Srívása Pandita egy napon meghallgatta egy ilyen előadását. A sok helytelen filozófiai dolgot hallgatván Srívása sírva fakadt és a földre esett. Devánanda ostoba tanítványait megzavarta ez a viselkedés és kidobták a szentet a gyülekezetből. Devánanda némán figyelte tanítványai helytelen viselkedését, akik ezzel a tettükkel a legsúlyosabb aparádhát (sértést) követték el.
Később Vakresvara Pandita kegyéből Devánanda megértette Srí Krisna Csaitanja istenség-mivoltát és meghódolt neki. Csaitanja megbocsátotta sértését és megáldotta a bhaktival. A Krisna-lílában Bháguri Muni, aki Nanda Mahárája házában rendszeresen énekelte a Védákat.

Srí Mahesa Pandita

A hagyomány szerint a hetedik a 12 gopála (tehénpásztorfiú) közül: Mahábáhu. Pálapádában született, majd a későbbiekben ő is résztvett a Kheturi fesztiválon. Egyébként neves táncos, s Bengáliában prédikált intenzíven Nitjánandával. Szamádhija a 64 szamádhi területén található.

Uddhárana Datta Thákura

Saptagrámában élt, amely akkoriban igen nagy volt, hét falut (Krisnapura, Nityánandapura, Vásudevapura, Sivapura, Bánsabediyá, Sankhanagara, Saptagráma) foglalt magában. Aranykereskedők (suvarna-vanik) családjában nevelkedett, s Sríkara Datta és Bhadrávatí gyermekeként látta meg a napvilágot. Később megházasodott, és gazdag állami miniszterként dolgozott. Azt a helyet, ahol hivatala volt, ma Uddháranapurának nevezik az ő tiszteletére. Nitjánanda gyakran lakott otthonában, és ételeket fogadott el tőle. Saptagrámában személyesen avatta be Csaitanja hatkarú múrtiját (sadbhuja), Nitjánanda és Gadádhara szobrával egyetemben. Amikor huszonöt évesen felesége hirtelen meghalt, mindent otthagyott, hogy Srí Nitjánanda prabhuval utazzon, és Krisna szent nevének dicsőségét prédikálja. A Vraja-lílában Subáhu. Szamádhija a 64 samádhi területén van.

Srí Locana Dása Thákura

Jelentős életrajzíró, aki Sri Narahari Sarakara Thakurának volt a tanítványa.
Locsana dásza Thákura a szerzője, a Caitanya Mangalának, amely Csaitanjának sok olyan kedvtelését meséli el, amelyeket Vrindávana dásza Thákura vagy Krisna dásza Kavirája nem dolgozott fel. (Megemlít egy különösen megható beszélgetést Srí Gauraszundara és Visnupriya Deví között, azon az éjszakán, mielőtt Srí Gauraszundara sannyását vett.). Locsana dásza, mivel tehetséges zenész is volt, Maháprabhu kedvteléseit gyönyörű ritmussal teli, finoman megkomponált sorokban írta le.
Locsana dásza Thákura sok olyan dalt is írt, melyek Srí Csaitanja Maháprabhut, Sri Nityananda Prabhut és Gauridása Panditát dicsőitik. Locsana dásza ezen műveinek nagyszerűségét az a tény is jelzi, hogy Sríla Bhaktisziddhanta Szaraszvati Thákura nyomtatta és terjeszttette a Srí Caitanya Mangalát. Sríla A. C. Bhaktivedánta Szvámí Prabhupáda maga is nagyon kedvelte a bhajanjait. Például gyakran énekelte a Srí Srí Nityánander Dayá c. dalt, amelyhez később részletes magyarázatot is fűzött.