Sríla Rúpa Goszvámí

(1489-1564)

Sríla Rúpa Gosvámí szüleinek, Kumáradevának és Revatídevínek öt fia volt és egy lánya. Közülük hárman, Szanátana, Rúpa és Srí Vallabha tiszta bhakták voltak. A család a bharadvája-gotrához tartozik, amely a puránákban is említett Bharadvája Munitól ered. A családfájukat a tizenkettedik századi dél-indiai Karnátaka-beli sárasvata-bráhmanák nemzetségéig lehet visszavezetni. Kumáradeva azonban Bengálba költözött, a Báklácandradvípa (ma Phateyábád) nevű faluba, amely a Yasohara tartományban található.

Egyes életrajzírók szerint Rúpa és Szanátana eredeti nevei Amara és Santosa voltak. A "Rúpa" és "Szanátana" neveket később kapták Srí Caitanyától, aki Vallabhának pedig az Anupama nevet adta. A három fivér hamarosan a Maldah tartomány-beli Rámakelibe költözött, ahol Gauda-desa (a mostani Nyugat-Bengál és Bangladesh együttvéve) akkori mohamedán uralkodója, Nawab Hussain Shah kormányában vállaltak tisztséget. Ennek köszönhetően mindhárman a Mullik címet kapták. Ezenfelül Rúpa a Dabhira Khása ("személyes titkár"), Szanátana pedig a Sákara Mallika ("adóhivatalnok") címet viselte, mivel igen jelentős politikai posztokat töltöttek be. Ennek ellenére soha nem adták fel Krisna lótusz lábainak szolgálatát és a védikus szentírások tanulmányozását. Még Srí Caitanya Maháprabhuval való találkozásuk előtt híressé váltak, mint emelkedett bhakták. Rúpa már akkor számos filozófiai művet alkotott, többek között a jól ismert Hamsadútát, Szanátana pedig rendszeresen olvasott fel a Srímad-Bhágavatamból, az istenszeretet könnyeivel a szemében.

A Nawab persze nem vette jó néven vallásos túlbuzgóságukat, és ezért néha fenyegette őket, de mivel tudta, hogy nagyon intelligens és értékes emberek, engedte nekik, hogy otthon gyakorolják vallásukat. A testvérek hatalmas jövedelmüket így arra használták, hogy falujukban létrehozzák Srí Vrindávana-dháma hasonmását, a különböző szent helyekkel, valamint tavakkal együtt, amelyet Gupta (rejtett) Vrindávanának neveztek el. Ezt a helyet még ma is sokan látogatják. Szanszkrit tanulmányaikat az elismert Sarvánanda Vidyá-Vacaspati, Sárvabhauma Bhattácárya fivére vezetése alatt folytatták.

1514-ben, mikor Srí Caitanya Vrindávanába indult, útközben megállt Rámakeliben, csupán csak azért, hogy a két testvérrel, Dabira Khásával és Sakára Mallikával találkozzon. Amikor ezt a testvérek megtudták, tervet készítettek, hogyan találkozhatnának Vele. Mivel mohamedán kormányhivatalnokok voltak, jobbnak látták, hogyha az éjszaka leple alatt, titokban látogatják meg. Először Nityananda Prabhuval és Haridása Thákurával találkoztak, akik viszont azonnal Caitanya elé vitték őket. A két fivér alázatból szalmaszállal a szájában közelítette meg Caitanyát és botként borultak le Előtte. Caitanya Maháprabhu nagy örömmel ölelte magához örök társait, és a Sríla Rúpa, valamint a Sríla Szanátana nevet adta nekik, tanítványaivá fogadva őket, majd az összes bhakta áldását kérte rájuk.

Mielőtt továbbindult volna, a két testvér aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Srí Caitanya Maháprabhu Gauda-desán keresztül akarja folytatni zarándoklatát Vrindávana felé, amely viszont a mohamedán Nawab Hussain Shah fennhatósága alatt állt. Nyilvánvaló volt, hogy egy hindu szent nem érezhette biztonságban magát ilyen körülmények között. Látva, hogy érvelésük hatástalan maradt, emlékeztették arra, hogy az etikett nem engedi meg egy sannyásínak, hogy népes kisérettel utazzon Vrindávanába (ugyanis útközben Srí Caitanya eksztatikus sankírtanája számos követőt vonzott). Ez az érv elgondolkoztatta Caitanyát, és kisvártatva visszatért Puríba. Természetesen néhány hónap elteltével újra útnak indult, és sikeresen meg is érkezett Vrindávanába.

Srí Rúpa Gosvámínak és öccsének, Anupamának (aki szintén ott volt az első találkozásukkor, és akkor kapta az "Anupama" nevet), abban az időben sikerült lemondaniuk kormánytisztségeikről és utazó zarándokokká váltak. Szanátana Gosvámít azonban még kötötték a Nawabnak előzőleg tett ígéretei, így nem tarthatott azonnal öccseivel. Mielőtt Rúpa Gosvámí feladta családi kötelességeit, vagyonát a következőképpen osztotta el: ötven százalékát a bráhmanáknak és a vaisnaváknak adományozta, huszonöt százalékát pedig a hozzátartozóira hagyta. A fennmaradó egy negyedet egy köztiszteletnek örvendő bráhmanánál helyezte letétbe. Ezt az összeget személyes szükségleteire tette félre, arra gondolva, hogy néminemű nehézségek bármikor közbejöhetnek. Tízezer aranypénzt pedig egy helyi fűszeres pénztárában helyezett el. Ennek később, mint látni fogjuk, bátyja, Szanátana esetében lesz fontos szerepe.

1515-ben Prayágában (ma Allahabad) járva Rúpa és Anupama újra találkoztak Srí Caitanyával, aki sikeres Vrindávanai utazásáról volt hazatérőben. Caitanya egy deccai (dél-indiai) bráhmana, Balabhadra Bhattácárya házában szállt meg. A két testvér, Srí Caitanyát megközelítve ismét nagy alázattal borult le Előtte és a következő, azóta híressé vált szanszkrit nyelvű imát ajánlották fel:

"Óh, legnagylelkűbb inkarnáció ! Te Maga Krisna vagy, aki Srí Caitanya Maháprabhuként jelent most meg. Srímatí Rádhárání arany színét vetted fel és bőkezűen osztod a Krisna iránti tiszta szeretetet. Tiszteletteljes hódolatunkat ajánljuk Neked."

Ezek után Srí Caitanya Maháprabhu tíz napon keresztül oktatta a fivéreket a Dasásvamedha-gháta nevű zarándokhelyen, amely a Gangesz partján található. Caitanya a krisna-tattváról (a Krisnáról szóló végső igazságról), a bhakti-tattváról (a Krisnának végzett odaadó szolgálatról szóló igazságról), a rasa-tattváról (a Krisna és bhaktái közötti transzcendentális szeretetteljes kapcsolatokról szóló igazságról) és a bhágavata-siddhántáról (a Srímad-Bhágavatam végkövetkeztetéséről) oktatta őket. Valójában, Krisnadása Kavirája Gosvámí, a Caitanya-caritámrita szerzője szerint, Srí Caitanya Maháprabhu behatolt Rúpa Gosvámí szívébe és így felhatalmazta arra, hogy megvalósíthassa mindezeket a filozófiai és teológiai végkövetkeztetéseket. E tanokat Rúpa Gosvámí később Bhakti-rasámrita-sindhu ("Az odaadó szolgálat ízének nektáróceánja") című könyvében rendszerezte, amely mind az odaadó szolgálat különböző tulajdonságainak és szintjeinek leírását, mind a különböző rasák (ízek, vagy kapcsolatok) leírását tartalmazza. A könyv csupán a mádhurya-rasát (szerelmi kapcsolatot) nem tárgyalja részletesen, erre azonban Rúpa Gosvámí egy másik könyvében tér ki, melynek címe Ujjvala-nílamani ("Ragyogó kék drágakő"). A rasák tudományában való jártassága miatt Rúpa Gosvámít később a bhakti-rasácárya ("az odaadó szolgálat ízeinek mestere") címmel illették. Az együtt eltöltött tíz nap után Rúpa és Anupama nem akartak megválni Caitanya társaságától, ezért egészen Váránasíig (a mai Benáresz) kísérték el, és Vele akartak menni Puríba is. Srí Caitanya azonban arra kérte őket, hogy előbb látogassanak el Vrindávanába és csak utána csatlakozzanak Hozzá Puríban, Bengálon keresztül menve. Utasítására elmentek Vrindávanába, majd kis idő elteltével visszaindultak Puríba. Útközben Anupama elhagyta ezt a világot. Mindez 1516-ban történt. Rúpa Gosvámít még Vrindávanában elkezdte foglalkoztatni a gondolat, hogy drámába foglalja Krisna kedvteléseit. Miközben Purí felé tartott, sokat gondolkodott a drámán, és néhány jegyzetet is készített. Az egyik éjjel Rúpa Gosvámí egy Satyabhámá-pura nevű faluban szállt meg. A falu egyébként a Kataka (ma Cuttak) tartományban, Orissza államban található, a Jánkádei-pura nevű falu mellett. Álmában egy mennyei szépségű hölgy jelent meg és a következőket mondta: "Írj egy külön drámát rólam. Kegyemből csodálatosan fog sikerülni." Miután az álom véget ért, Rúpa Gosvámí megértette, hogy ez maga Satyabámá, Krisna egyik Dvárakái királynője volt, aki arra utasította, hogy válassza külön a leendő dráma két részét. Így később, Srí Caitanya Maháprabhu és Rámánanda Ráya közös bátorítására Rúpa Gosvámí először megírta a Vidagdha-mádhava című drámát, amely Krisna Vrindávanai és Mathurái kedvteléseit mutatja be, és amely 1532-ben készült el, majd később, 1546-ban párját, a Lalita-mádhavát is, amely pedig Krisna Dvárakái kedvteléseiről szól. Összesen tíz hónapot töltöttek együtt Srí Caitanyával Puríban, azután az őszi Dola-yátrá fesztivál befejeztével Caitanya Maháprabhu elküldte tanítványát, hogy kezdje meg prédikálótevékenységét Vrindávanában. Így hát Rúpa Gosvámí újra elindult Vrindávana felé, ám Bengálián áthaladva egy teljes évre maradni kényszerült, mivel vagyonát szét kellett osztania, amit a fentebb említett módon, mindenki elégedettségére meg is tett.

Amikor végre megérkezett Vrindávanába, találkozott Lokanátha és Bhúgarba Gosvámíkkal, akiket Srí Caitanya már előzőleg odaküldött, ám nem tudtak sok mindent véghez vinni a rájuk bízott feladatokból. Miközben Rúpa Gosvámí a rá váró nehéz feladatokon töprengve ült a Yamuná folyó partján, egy gyönyörű kisfiú közelítette meg és búslakodásának oka felől érdeklődött. Rúpa Gosvámí elmondta, hogy Caitanya azzal bízta meg, hogy állítsa helyre Vrindávanát, mint vaisnava zarándokhelyet és mint a mozgalom központját, valamint építsen pompázatos templomokat Srí-srí Rádhá-Krisna imádatára, és hozzon létre egy tudományos és irodalmi közösséget, amely rendszerezné a vaisnava teológiát.

Ezt hallva a fiúcska intett Srí Rúpának, hogy kövesse, és egy kis hegyhez vezette, majd azt mondta: "E hegy belsejében van Srí Govindadeva káprázatos múrtija, amelyet Srí Krisna dédunokája, Vajra készíttetett közel ötezer évvel ezelőtt. Az egyik mohamedán invázió ideje alatt a falusiak ebbe a hegybe temették el a múrtit, hogy megvédjék a pusztulástól, utána azonban elfejtődött. Minden nap"- folytatta a kisfiú -"egy tehén jön erre és megöntözi tejével a hegy tetejét. A tej átszivárog a talajon és Govindadeva így fogyasztja el napi táplálékát." Miután mondókáját befejezte, a fiú eltűnt. Rúpa Gosvámí nem tudta, hogy komolyan vegye-e a fiú szavait, vagy csupán tréfának vélje, de azért a biztonság kedvéért másnap reggel elment, hogy megnézze, valóban megjelenik-e a tehén. Meglepetésére, a tehén valóban megjelent, és éppen úgy, ahogyan a fiú leírta, megöntözte tejével a hegyet. Srí Rúpát nem kellett tovább győzködni, izgatottan elfutott a falubeliekért és elkezdtek kutatni a múrti után. Hosszas erőfeszítések után végre megtalálták, és a falusiak a Gosvámí vezetésével nemsokára hozzáláttak az imádathoz.

A híres Akbar király támogatásával nemsokára egy monumentális templomot emeltek, amely azonban véglegesen csak 1590-ben készült el, amint az a templom falába vésve olvasható, bár egyesek szerint 1593-ban, néhány évvel Rúpa Gosvámí eltávozása után lett kész. A templom felépítése nagy sikert jelentett Rúpa Gosvámí missziója számára, aki még Amber (ma Jaipur) uralkodóját, a hatalmas Mahárája Man Singhet is meggyőzte, hogy adományozzon egy nagyobb mennyiségű vörös homokkövet az építkezéshez. A Rádhá-Govindají templom egyike Vrindávana hét fő templomának. Govinda eredeti múrtija ma Jaipurban látható, ahová a mogul megszállás alatt menekítették. Ugyancsak Rúpa Gosvámí avatta be Vrindadeví, Vrindávana úrnője és Krisna egyik legkedvesebb gopíja múrtiját, amely eredetileg Govindají templomának helyén állt, ma azonban Kámyavanában, Vraja nyugati részén található.

Emellett Sríla Rúpa Gosvámí irodalmi munkásságával is az egyik legjelentősebb helyet foglalja el a gaudíya-vaisnava hagyományban. Több, mint 100 000 szanszkrit vers terjedelmű életművét tizenhat kötetbe foglalta, amelyek a következőek:

1) Hamsadúta,
2) Uddhava-sandesa,
3) Krisna-janma-tithi-vidhi,
4) és 5) Rádhá-Krisna-ganoddesa-dípiká, Brihat (nagy) és Laghu (kicsi),
6) Stavamálá,
7) Vidagdha-mádhava,
8) Lalita-mádhava,
9) Dána-keli-kaumudí,
10) Bhakti-rasámrita-sindhu,
11) Ujjvala-nílamani,
12) Ákhyáta-candriká,
13) Mathurá-mahimá,
14) Padyávalí,
15) Nátaka-candriká,
16) Laghu-bhágavatámrita.

Ezeken kívül még néhány más műve is ránk maradt, mint pl. az Upadesámrita, Lílá-cchanda, és Govinda-virudávalí.

A Gaura-ganoddesa-dípiká szerint Srí Rúpa Gosvámí előzőleg a Rúpa-mańjarí nevű gopí volt.